Az oldal tartalmi területén szöveges tartalmak létrehozására, a már létezÅ‘ szövegek formai tulajdonságainak és megjelenésének szerkesztésére használhatja. A szövegszerkesztÅ‘ része további moduloknak Ãgy a hÃreknek, az űrlapszerkesztÅ‘nek, hÃrlevél küldÅ‘nek és minden olyan funkciónak megtalálható az eszköztárában, ahol szövegek létrehozására és formázására van szükség. A szövegszerkesztÅ‘t mindig a modulokhoz szükséges funkcionalitás alapján paramétereztük. Ez azt jelenti, hogy adott esetben a szövegszerkesztÅ‘ teljes eszköztárral, más esetben egyszerűsÃtett eszköztárral jelenik meg.
Funkcionális ikonok
|
Új dokumentum: az ikonra kattintva a megnyitott szövegszerkesztÅ‘ teljes tartalmát kiürÃthetjük. |
|
Előnézeti kép: a szerkesztett szöveges terület mentés utáni állapotát mutatja meg felugró ablakban.
|
|
HTML: A HTML forrás kódok megtekintésére és szerkesztésére szolgál. Figyelem! Használata megfelelő szakmai felkészültség mellett ajánlott.
|
|
Visszavon: az előzőleg végrehajtott művelet visszavonására szolgál.
|
|
Mégis végrehajt: az előzőleg visszavont művelet újbóli végrehajtására szolgál.
|
|
Kivágás: a kijelölt rész kivágása a területről, majd vágólapra helyezése.
|
|
Másol: kijelölt rész vágólapra helyezése.
|
|
Beszúrás: A vágólap tartalmának beillesztése.
|
|
Beszúrás szövegként: A vágólap tartalmának szövegként való beillesztése. Ezzel a funkcióval csak és kizárólag szöveget szúrunk be. A felugró párbeszédablakban beállÃthatja, hogy kÃvánja-e megtartani a beillesztendÅ‘ szöveg eredeti sortöréseit.
|
|
Beszúrás WordbÅ‘l: A vágólap tartalmának WordbÅ‘l való beillesztése. Egy felugró párbeszédablak közbeiktatásával megakadályozza, hogy a már elÅ‘zÅ‘leg Wordben megformázott szöveg áthozza a formázási tulajdonságait a webes felületre, Ãgy biztosÃtva honlapja szövegstÃlus szerinti egységes arculatát. Figyelem!!! A wordben formázott szöveg csak a cÃmsorokat hozza át, ha ezt a beillesztési módot választja.
|
|
Keresés/Csere: az ikonra kattintva párbeszédablak jelenik meg, ahol megadhatja a keresés/csere művelet tulajdonságait.
|
Keresés regiszterfülecske
Mit cserél: adja meg a keresett kifejezést, szókapcsolatot, amire vonatkozóan szeretné elindÃtani a keresést. Irány: válassza ki, hogy a kurzor elÅ‘tt vagy után akarja végrehajtani a keresést a szövegben. Kis- és nagybetűk megkülönböztetése: kiválaszthatja, hogy a keresés művelet különbséget tegyen-e a kis- és nagy betűs találatok között.
Csere regiszterfülecske
Mit cserél: itt adja meg azt a szót vagy kifejezést, amit cserélni szeretne. Mire cserél: itt adja meg azt a szót vagy kifejezést, amire szeretné kicserélni a keresés eredményét. Irány: Meghatározhatja a keresés irányát a kurzor helyéhez képest. A „Fel†a kurzor elÅ‘tti, a „Le†a kurzor utáni szövegrészben hajtja végre a keresést. Kis- és nagybetűk megkülönböztetése: beállÃthatja tulajdonságként, hogy a keresés folyamatában a keresÅ‘motor különbséget tegyen kis- és nagybetűs találatok között.
|
A megadott kifejezés keresése a megnyitott szövegszerkesztő területén. |
|
A megadott kifejezés cseréje a megnyitott szövegszerkesztő területén. |
|
A megadott kifejezés cseréje a teljes szerkesztett szöveges objektumban. |
|
Keresés/csere nélküli kilépés a párbeszédablakból. |
|
Speciális karakter beszúrása: egyedi karakterek beillesztésére szolgál. A felugró párbeszédablakból válassza ki a használni kÃvánt karaktert, majd kattintson a kiválasztott karakterre.
|
|
Dátum beszúrása: az aktuális dátumot szúrja be év, hónap, nap felosztásban – arab számokkal. A dátum beszúrásához kattintson az ikonra.
|
|
Idő beszúrása: óra, perc, másodperc felosztásban szúrja be az időpontot. Az idő beszúrásához kattintson az ikonra.
|
|
Horgony beszúrása: a folyó szövegben biztosÃtja az ugrásokat a kÃvánt tartalomhoz. Akkor célszerű a használata, ha egy hosszabb szöveges részben szeretne arra lehetÅ‘séget biztosÃtani, hogy a honlap-látogató az Å‘t érdeklÅ‘ tartalomhoz ugorhasson minél kevesebb lépésben és idÅ‘ alatt. Használata: Szúrja be a horgonyt az elé a szövegrész elé, amelyhez szeretné, ha egy belsÅ‘ link ugrana az oldalon vagy a honlapon belül. A felugró párbeszédablakban adja meg a horgony nevét.
|
|
VÃzszintes elválasztó jel beszúrása: Tartalmilag, logikailag elkülönülÅ‘ szövegrészek oldalon belüli elválasztására szolgál. A kurzort állÃtsa arra a sorra, ahol szeretné elválasztani egymástól a szövegrészeket, Ãgy az ikonra kattintva az oldal teljes, épp aktuálisan szerkesztett tartalmi területének szélességén egy vÃzszintes vonalat szúrunk be. Az elválasztó jel beszúrásához kattintson az ikonra.
|
|
Kép beszúrása: KülsÅ‘ képek beszúrására szolgál. Az ikonra kattintva a felugró ablakban szerkesztheti, illetve paraméterezheti a szövegobjektumban elhelyezni kÃvánt képet. Figyelem! Az Ãgy beillesztett kép mindig a szöveges objektum része, nem önálló képobjektum.
|
Ãltalános regiszterfülecske
Kép url: itt adhatja meg a beilleszteni kÃvánt kép url-jét. Figyelem! A megadott url-cÃmnek minden esetben http://-vel kell kezdÅ‘dnie. Pl. http://www.kepbeszuras.hu/beillesztettkep.jpg Figyelem!!! Mivel külsÅ‘ url-cÃmet ad meg, ügyeljen arra, hogy amennyiben a külsÅ‘ url-cÃmen törlik a képet, úgy az ön oldalán elhelyezett kép innentÅ‘l kezdve törött linkként jelenik meg. Kép helyettesÃtÅ‘ szövege: A mezÅ‘ kitöltése biztosÃtja, hogy a szöveges böngészÅ‘t használók és a képek megjelenÃtését letiltó felhasználók is információt kapjanak arról, hogy milyen képtartalom tartozik oda. CÃm: ebben a mezÅ‘ben a kép cÃmét adhatja meg. Ez különbözhet a kép helyettesÃtÅ‘ szövegétÅ‘l. Az itt megadott cÃm akkor jelenik meg egy kis keretben, ha az egérrel a kép fölé állunk. ElÅ‘nézet: azt az állapotot mutatja, ahogyan meg fog jelenni a kép mentés után.
Megjelenés regiszterfülecske:
IgazÃtás: itt választhatja ki, hogy a szöveghez képest hogyan és hol helyezkedjen el a kép. Dimenziók: a kép méretét adhatja meg pixelben. FüggÅ‘leges távolság: pixelben adhatja meg a szövegtÅ‘l való függÅ‘leges távolságot. VÃzszintes távolság: pixelben adhatja meg a szövegtÅ‘l való vÃzszintes távolságot. Keret: alapértelmezett beállÃtás szerint nincs keret. A keret megjelenÃtéséhez adja meg a keret vastagságát pixelben. Osztály: a legördülÅ‘ sávból válassza ki a kép aláÃrás szövegének stÃlusosztályát. A legördülÅ‘ mezÅ‘ben szerepel az összes létrehozott stÃlusosztály. Style: az adatbeadó mezÅ‘ kitöltése css kódokkal történik, programozói ismereteket igényel.
Haladó regiszterfülecske:
Képcsere:
AlternatÃv kép: LehetÅ‘sége van a már felvitt kép helyére még egy variánst, alternatÃv képet megadni. Ha élni kÃván a lehetÅ‘séggel jelölje be az opciót. Ebben az esetben ugyanazon a területen két képet jelenÃthet meg. A „kép az egérkurzor fölévitelekor†és a „kép az egérkurzor levételekor†mezÅ‘k kitöltésével adhatja meg, hogy melyik legyen az elsÅ‘dleges és melyik az alternatÃv kép. Kép az egérkurzor fölévitelekor: itt adhatja meg az alternatÃv kép url-cÃmét. Ha az egérkurzort az elsÅ‘dlegesen elhelyezett kép fölé visszük, akkor ez a kép fog megjelenni. Kép az egérkurzor levételekor: itt adhatja meg az elsÅ‘dleges képet, ami alapbeállÃtáskor megjelenik a tartalmi részen.
Vegyes:
Id: egyedi azonosÃtót rendelhet a képhez. Nyelv Ãrásirány: a legördülÅ‘ menübÅ‘l kiválaszthatja a nyelv Ãrásirányát (balról jobbra vagy jobbról balra). Az alapállapot szerint nincs kiválasztva. Nyelv kód: az adatmezÅ‘ kitöltéséhez programozói ismeretekre van szükség. Kép térkép: A képtérkép azt jelenti, hogy a kép egyes területeihez más-más link kapcsolható. Képtérképet HTML-kódokkal tud megadni. BÅ‘vebb leÃrás link: az adatmezÅ‘ kitöltéséhez programozói ismeretekre van szükség.
|
Táblázat beszúrása/szerkesztése: |
Ãltalános regiszterfülecske: itt adhatja meg a táblázat általános megjelenési tulajdonságait.
Oszlopok: adja meg az oszlopok számát. Sorok: adja meg a sorok számát. Cella belsÅ‘köz: a cella belsÅ‘ falaitól való távolságot adhatja itt meg. Cellaköz: a cellák egymástól való távolságát adhatja itt meg. IgazÃtás: a cellán belüli szöveg balra/jobbra/középre igazÃtása. A legördülÅ‘ mezÅ‘bÅ‘l válassza ki a tetszÅ‘leges igazÃtást. Keret: a keret vastagságát adhatja meg pixelben. Szélesség: a cellák szélességét adhatja meg pixelben vagy százalékban. Ha pixelben adja meg, akkor csak az értéket kell beÃrnia a mezÅ‘be, ha százalékban adja meg, akkor az érték után a %-jelet is Ãrja be a mezÅ‘be! Ha 100%-ot Ãr a mezÅ‘be, akkor a szerkesztési terület teljes szélességét kitölti a táblázat. Magasság: a cellák magasságát adhatja meg pixelben vagy százalékban. Ha pixelben adja meg, akkor csak az értéket kell beÃrnia a mezÅ‘be, ha százalékban adja meg, akkor az érték után a %-jelet is Ãrja be a mezÅ‘be. Osztály: a cellatartalom stÃlusosztályát választhatja itt ki. CÃmsor: jelölÅ‘, kapcsolja be, ha a cella cÃmsorként viselkedjen.
Haladó regiszterfülecske:
Id: egyedi azonosÃtót adhat a táblázatnak. Összegzés: az adatbeadó mezÅ‘ kitöltése css kódokkal történik, programozói ismereteket igényel. StÃlus: az adatbeadó mezÅ‘ kitöltése css kódokkal történik, programozói ismereteket igényel. Nyelvkód: az adatbeadó mezÅ‘ kitöltése css kódokkal történik, programozói ismereteket igényel. Háttérkép: az adatbeadó mezÅ‘ kitöltése css kódokkal történik, programozói ismereteket igényel. Keret: alapértelmezett beállÃtás: nincs megadva. A legördülÅ‘ sávból válassza ki, hogyan jelenjen meg a keret. Vonalak: alapértelmezett beállÃtás: nincs megadva. A legördülÅ‘ sávból válassza ki, hogyan kÃvánja megjelenÃteni a táblázat vonalait. Ãrásirány: Alapértelmezett beállÃtás: nincs megadva. A legördülÅ‘ sávból válassza ki a táblázat szövegeinek Ãrásirányát. KeretszÃn: az ikonra kattintva válassza ki a keretszÃnt. Minden egyes cellánál külön-külön beállÃthatja a keretszÃnt. HáttérszÃn: az ikonra kattintva válassza ki a háttérszÃnt. Minden egyes cellánál külön-külön beállÃthatja a cella háttérszÃnét.
Létrehozott táblázat szerkesztése: jobb klikkel elérhető funkciók.
- Táblázat beszúrása/szerkesztése
- Táblázat tulajdonságai: kattintásra párbeszédablak nyÃlik meg, ahol szerkeszthetjük a táblázat tulajdonságait.
- Táblázat törlése: kattintásra törli a táblázatot.
- cellák szerkesztése
- Sorok szerkesztése
- oszlopok szerkesztése
Cellák szerkesztése
Cella tulajdonság: annak a cellának a tulajdonságait adhatjuk meg, ahol éppen a kurzorunk áll. Az alábbi tulajdonságok paraméterezhetÅ‘k: igazÃtás, függÅ‘leges cellatÃpus, függÅ‘leges igazÃtás, hatókör, szélesség, magasság, osztály; LegördülÅ‘ menüben választható, hogy a módosÃtások az adott cellára, adott sor celláira vagy a táblázat összes cellájára vonatkozik. Cella felosztása: az összevont cellákat feloszthatjuk az eredeti oszlop és sor bontásra. Cella összevonása: megadhatjuk, hogy melyik oszlop és melyik sor celláit szeretnénk összevonni.
Sorok szerkesztése
Sor tulajdonságai: választhat, hogy a beállÃtott tulajdonságok adott sorra, a páros, a páratlan sorokra, vagy a táblázat egészére vonatkozzanak. Sor a táblában: a legördülÅ‘ mezÅ‘bÅ‘l válassza ki a megfelelÅ‘ beállÃtást. IgazÃtás: a legördülÅ‘ mezÅ‘bÅ‘l válassza ki a megfelelÅ‘ beállÃtást. FüggÅ‘leges igazÃtás: a legördülÅ‘ mezÅ‘bÅ‘l válassza ki a megfelelÅ‘ beállÃtást. Osztály: a legördülÅ‘ mezÅ‘bÅ‘l válassza ki a megfelelÅ‘ beállÃtást. Magasság: adja meg a sor magasságát pixelben. Sor beszúrása elé: sor beszúrása az elé a sor elé, ahol a kurzor áll. Sor beszúrása utána: sor beszúrása az után a sor után, ahol a kurzor áll. Sor törlése: annak a sornak a törlése ahol a kurzor áll, vagy amelye(ke)t elÅ‘zÅ‘leg kijelöltünk. Sor kivágása: a kijelölt sor kivágása. Sor másolása: a kijelölt sor másolása. Sor bemásolása elé: sor bemásolása az elé a sor elé, ahol a kurzor áll. Sor bemásolása utána: sor bemásolása az után a sor után, ahol a kurzor áll.
Oszlopok szerkesztése
Oszlop beszúrása elé: oszlop beszúrása az elé a sor elé, ahol a kurzor áll. Oszlop beszúrása utána: oszlop beszúrása az után a sor után, ahol a kurzor áll. Oszlop törlése: a kijelölt oszlop törlése.
|
Link beszúrása: a kijelölt objektumra (szöveg, kép) mond rá linket. Párbeszéd ablakban szerkesztjük a link tulajdonságait.
|
Ãltalános regiszterfülecske:
Link URL: itt kell megadni azt az url-t, ahová szeretné, hogy a link mutasson. Figyelem! Az url-nek mindig http:// - vel kell kezdődnie. Pl. http://www.linkbeszuras.hu/urlcim Horgonyok: ha az url-hez tartozó oldalon korábban elhelyezett horgonyokat, akkor a legördülő listából kiválaszthatja, hogy az oldalon belül hová mutasson a link. Target: itt választhatja ki a legördülő listából, hogy a link megkattintásakor, hogyan lépjen az adott weboldalra. Az alábbi lehetőségek közül választhat:
- Azonos ablakban/keretben megnyitás: ugyanabban az ablakban nyitja meg a linket.
- Új ablakban megnyitás (_blank): a linkre kattintva felugró ablakban nyÃlik meg.
CÃm: itt megadhatja a link cÃmét, ez a szöveg „over†nézetben (ha az egérrel a link fölé állunk) fog megjelenni. Osztály: Itt választhatja ki a stÃluslapok közül a link megjelenését. (elÅ‘re meghatározott szÃn, méret, betűtÃpusok szerint meghatározott stÃlusok közül). Célszerű ebben is az egységesség elvét követni, azaz, minden link azonos módon jelenjen meg a honlapunkon.
Felugró ablak regiszterfülecske:
Felugró ablak tulajdonságai:
Javascript felugró ablak: A Javascript teszi lehetÅ‘vé, hogy a linkre kattintva a link mögötti tartalom új böngészÅ‘ ablakban nyÃljon meg, továbbá azt is, hogy megadhassuk az ablak tulajdonságait. Jelölje be a négyzetet, ha azt szeretné, hogy javascript alapú legyen a felugró ablak. Felugró ablak url: adja meg a felugró ablak url-jét. Az url az a webcÃm lesz, ahol a felugró ablak tartalma elérhetÅ‘. Ablaknév: Ãrja be a mezÅ‘be az ablak nevét. Méret: megadhatja, hogy a felugró ablak nagysága hányszor-hány pixel legyen. PozÃció: itt állÃthatja be, hogy a felugró ablak a képernyÅ‘ melyik részén jelenjen meg. A c/c beállÃtásnál jelenik meg abszolút középen (centerben). BeállÃtások: a jelölÅ‘négyzetek bekapcsolásával beállÃthatja, hogy a felugró ablak mely tulajdonságokkal rendelkezzen. Válassza ki az ablak tulajdonságait!
CÃm mezÅ‘ mutatása: CÃmmezÅ‘nek az ablak legfelsÅ‘ sorát, ahol az oldal cÃme jelenik meg. Pl. PatroNet - honlapkészÃtés. Az oldal cÃmét az oldaltulajdonságok beállÃtása ablakban tudjuk megadni (pl. SiteManagerben).
Menüsor mutatása: Menüsornak nevezzük az ablak felső sorát, mely a következő elemekből áll: Fájl, Szerkesztés, Nézet, Kedvencek, Eszközök, Súgó. Ha azt szeretné, hogy a felugró ablak rendelkezzen menüsorral, jelölje be a négyzetet.
Eszközsor mutatása: Eszközsorban parancsgombok találhatók, mint a nyomtatás, hozzáadás kedvencekhez, végrehajt, visszavon stb. Ha azt szeretné, hogy a felugró ablak rendelkezzen eszközsorral, jelölje be a négyzetet.
Státuszsor mutatása: A megjelenÃtett oldal alatt, az ablak alsó részén található sávot nevezzük státusz- vagy állapotsornak. Itt láthatjuk azt például, hogy az oldal letöltése befejezÅ‘dött-e már. Ha azt szeretné, hogy a felugró ablak rendelkezzen státuszsorral, jelölje be a négyzetet.
GörgetÅ‘sávok mutatása: A görgetÅ‘sáv segÃtségével módosÃtható az ablaktartalom pozÃciója a megjelenési felületen vÃzszintes és függÅ‘leges dimenziókban.
ÃtméretezhetÅ‘ ablak: ha bejelöli a kiválasztó-négyzetet, akkor a felugró ablak átméretezhetÅ‘ lesz.
|
Link megszüntetése: a korábban beállÃtott linket szünteti meg. Egérrel jelölje ki a linket, majd kattintson a link megszüntetése ikonra.
|
|
BelsÅ‘ hivatkozás beszúrása: Az Ãgy létrehozott link saját belsÅ‘ oldalra irányÃt. Ãgy használja: Jelölje ki a linkesÃteni kÃvánt szövegrészt. A felugró párbeszédablakban válassza ki az elsÅ‘ ablakban azt az oldalt, ahová szeretné, hogy a link mutasson. A második ablakban kiválaszthat horgonyt is, ha a kiválasztott oldalon belül már létrehozott korábban. Kattintson a beszúrás gombra.
|
|
eKönyvtár dokumentumának beszúrása: Az e-könyvtárba feltöltött dokumentumokra állÃthat be linkhivatkozást ennek az ikonnak a segÃtségével. A felugró párbeszédablakban választhatja ki a dokumentumot az e-könyvtárból.
|
Hivatkozás megnyitása új ablakban: Ha az ikonra kattint és kijelöli, akkor a hivatkozott dokumentum új ablakban fog megjelenni. Könyvtár: válassza ki a könyvtárkategóriák közül, hogy hol található a hivatkozni kÃvánt dokumentum. Dokumentum: válassza ki a hivatkozni kÃvánt dokumentumot. Ok: a dokumentum beszúrásához kattintson a gombra.
|
|
HÃrhivatkozás beszúrása: linkhivatkozást szúr be egy a hÃrpublikációs modul segÃtségével korábban már létrehozott hÃrre. Ãgy használja: Az ikonra kattintva a felugró párbeszédablakban választhatja ki a hivatkozni kÃvánt hÃrt. TetszÅ‘leges szűrési feltételt állÃthat be. A szűrési feltételnek megfelelÅ‘en kilistázhatja az érvényes találatokat.
|
CÃm, szerzÅ‘, bevezetÅ‘ szöveg esetében az alábbi logikai műveletekkel indÃthat szűrést: megegyezik, kezdÅ‘dik, tartalmazza.
Kategória: a legördülÅ‘ menü kilistázza a létrehozott kategóriákat. Válassza ki a kategóriát, ahol a beszúrni kÃvánt hÃrhivatkozás található. Rovat: a legördülÅ‘ menü kilistázza a létezÅ‘ rovatokat. Válassza ki a kategóriát, ahol a beszúrni kÃvánt hÃrhivatkozás található. Évfolyam: szabad szavas mezÅ‘. Ãrja be a választott évfolyamot. Figyelem! Csak akkor listáz érvényes találatokat, ha használja ezt a hÃrtulajdonságot! Szám: Ãrja be a választott évfolyamot. Figyelem! Csak akkor listáz érvényes találatokat, ha használja ezt a hÃrtulajdonságot! Kulcsszavak: szabad szavas mezÅ‘. Ãrja be a tetszÅ‘leges kulcsszavakat, amelyekre találatokat szeretne! Figyelem! A kulcsszavas keresés csak abban az esetben indÃtható, ha ezt megelÅ‘zÅ‘en a hÃr felvitelekor rendelt a cÃmhez kulcsszavakat! Dátum: Válassza ki a megfelelÅ‘ logikai szűrést (megegyezik, kezdÅ‘dik, tartalmazza), majd Ãrja be a hivatkozásként beilleszteni kÃvánt hÃr megjelenési dátumát.
Listázz: a gombra kattintva megjelenÃti a szűrési feltételeknek megfelelÅ‘ találatokat. Itt válassza ki, hogy a szűrési feltételeknek megfelelÅ‘ hÃrek közül melyiket kÃvánja beilleszteni. Figyelem!! Amennyiben nem állÃtottunk be szűrési feltételt, úgy az összes addig felvitt hÃrt kilistázza. A listaablakból válasszuk ki a beszúrni kÃvánt hÃrt, majd kattintsunk az ok gombra.
Vissza: a gombra kattintva visszalép a szűrési feltételek oldalra.Amennyiben módosÃtani kÃvánunk a szűrési feltételeken, kattintsunk a vissza gombra.
Mégsem: a gombra kattintva kilép a párbeszédablakból mentés nélkül.
Ok: a gombra kattintva beszúrja a kiválasztott hÃrhivatkozást.
|
|
e-shop hivatkozás beszúrása: Az e-shop vagy termék linkkel közvetlen hivatkozást helyezhetünk el a webáruházunk valamelyik termékére vonatkozóan. Kattintson az ikonra a beszúrás megkezdéséhez. A felugró párbeszédablakban az alábbi lehetÅ‘ségek közül választhat: kategória hivatkozás és termékhivatkozás. A kategória ablakban válassza ki a hivatkozni kÃvánt termékkategóriát. A termékkategórián belül a termékeknél dupla kattintással viheti át a termékablakba a hivatkozni kÃvánt terméket. A kiválasztott kategória és termék neve automatikusan megjelenik a termék illetve kategória link mezÅ‘ben.
|
Szövegformázások
|
Formázás eltávolÃtása: más szövegszerkesztÅ‘bÅ‘l beillesztett szöveg formai tulajdonságait távolÃtja el kattintással.
|
|
Rendetlen kód takarÃtása: Figyelem! a honlap rendszeradminisztrátorai használják. Használata csak megfelelÅ‘ szakmai felkészültség mellett ajánlott!
|
|
Félkövér: A kijelölt szöveg félkövérré formázása. A szöveg félkövérré formázásához jelölje ki a szöveget, majd kattintson a parancsikonra.
|
|
Dőlt: A kijelölt szöveg dőltté formázása. A szöveg dőltté formázásához jelölje ki a szöveget, majd kattintson a parancsikonra.
|
|
Aláhúzott: A kijelölt szöveg aláhúzása. A szöveg aláhúzásához jelölje ki a szöveget, majd kattintson a parancsikonra.
|
|
Ãthúzott: A kijelölt szöveg áthúzása középen vÃzszintes vonallal. A szöveg áthúzásához jelölje ki a szöveget, majd kattintson a parancsikonra.
|
|
Alsó index: Kisméretű betűk megjelenÃtése a szöveg alapvonala alatt. Helyezze az egérkurzort a szövegben oda, ahol alsó indexet szeretne használni, kattintson a parancsikonra, majd gépelje be kÃvánt tartalmat.
|
|
FelsÅ‘ index: Kisméretű betűk megjelenÃtése a szöveg alapvonala fölött. Helyezze az egérkurzort a szövegben oda, ahol felsÅ‘ indexet szeretne használni, kattintson a parancsikonra, majd gépelje be kÃvánt tartalmat.
|
|
SzövegszÃn választása: A szöveg szÃnének megváltoztatása. TetszÅ‘leges szÃn kiválasztására, kikeverésére alkalmas. Az ikonra kattintva három regiszterfülecskés párbeszédablak jelenik meg. Választó: lehetÅ‘vé teszi, hogy a szÃnválasztóból tetszÅ‘leges szÃnt keverjünk ki. A kikevert szÃn kódja megjelenik az alsó mezÅ‘ben. Paletta: bÅ‘vebb szÃnpalettából választhatja ki az Önnek megfelelÅ‘ szÃnt. Elnevezettek: ezen a palettán azokat a szÃneket gyűjtöttük ki, amelyek névvel rendelkeznek.
|
|
HáttérszÃn választása: a szöveg kiemelÅ‘ szÃn kiválasztása. A szöveg háttérszÃnének megváltoztatása. TetszÅ‘leges szÃn kiválasztására, kikeverésére alkalmas.
|
|
Balra zárt: A szöveg balra igazÃtásához kattintson a parancsikonra. |
|
Középre zárt: A szöveg középre igazÃtásához kattintson a parancsikonra. |
|
Jobbra zárt: A szöveg jobbra igazÃtásához kattintson a parancsikonra. |
|
Sorkizárt: A szöveg egyenletes elosztása a jobb és a bal margó között, szükség esetén többlettérköz hozzáadásával. |
|
Behúzás csökkentése: A bekezdés behúzásának csökkentéséhez kattintson a parancsikonra. |
|
Behúzás növelése: A bekezdés behúzásának növeléséhez kattintson a parancsikonra. |
|
Rendezetlen lista: Felsorolás jeles lista létrehozásához kattintson a parancsikonra. Az „Enterâ€-t lenyomva hozzuk létre a felsorolás következÅ‘ elemét egészen addig, amÃg újabb kattintással ki nem kapcsoljuk a listaformázást. |
|
Rendezett lista: Számozott lista létrehozásához kattintson a parancsikonra. Az „Enterâ€-t lenyomva hozzuk létre a felsorolás következÅ‘ elemét egészen addig, amÃg újabb kattintással ki nem kapcsoljuk a listaformázást.
|
|
StÃluslapszerkesztÅ‘: Az ikonra kattintva a stÃlusszerkesztÅ‘ párbeszédablakot tudjuk megnyitni. Új stÃlus hozzáadására szolgál.
|
Formátum: Itt választhatjuk ki, hogy bekezdéseket, cÃmsorokat, cÃmeket szeretnénk-e létrehozni. A nyÃlra kattintva nyissa ki a legördülÅ‘ menüt és kattintással válassza ki a használni kÃvánt formátumot.
StÃlusok: A szöveg stÃlusát választhatjuk ki a legördülÅ‘ mezÅ‘bÅ‘l. A legördülÅ‘ mezÅ‘bÅ‘l azokat stÃlusokat tartalmazza, amelyeket a stÃlusszerkesztÅ‘ben elÅ‘zÅ‘leg meghatározunk. A stÃlus fÅ‘bb összetevÅ‘i a betűtÃpus, a betűméret, a betűszÃn. SzövegszerkesztÅ‘ háttérszÃnének átállÃtása: Szerkesztésmódban a szerkesztÅ‘panel háttérszÃnét igazÃthatjuk az alkalmazott betűszÃnekhez, az olvashatóságot kontraszttal javÃtva (pl. világos betűszÃn, sötét kiválasztott háttér). Ha szeretné, hogy megjegyezze a kiválasztott szÃnt, jelölje be a „megjegyzés†jelölÅ‘négyzetet. Figyelem! Ez a szÃn nem azonos az oldal háttérszÃnével!
|
Útvonal: a státuszsorban jelenik meg. A szöveg területeit jelölhetjük ki, ha az útvonalba kattintunk. table: tábla, td: cella, p: bekezdés, a: link.
|
|
Autosave: a szövegszerkesztÅ‘ben aktuálisan végrehajtott módosÃtásokat, változtatásokat automatikusan menti bizonyos idÅ‘közönként. A mentések közötti idÅ‘tartam állÃtható, a minimális idÅ‘köz 30 mp. Az automatikus mentéshez kapcsolja be a funkciót.
|
Képbeszúró panel: a médiatárban szereplő képek beillesztésére szolgál.
|
Képbeszúró panel elrejtése: Az ikonra kattintva bezárhatjuk a képbeszúró panelt.
|
|
Képbeszúró panel megjelenÃtése: Az ikonra kattintva kinyithatjuk a képbeszúró panelt.
|
Kategória: a legördülÅ‘ sávból válassza ki a kategóriát, ahol a beilleszteni kÃvánt médiatáras dokumentum található.
TÃpus: kép vagy flash beillesztése. A kategória mappa kiválasztása alapján, ha csak egyféle tÃpusú dokumentum (pl. kép) található a kategóriában, automatikusan kiválasztja a dokumentum tÃpusát. A gördÃtÅ‘ sávos panelben megjelenÃti a mappában szereplÅ‘ dokumentumokat. |